Élénken emlékszem ezekre a szavakra, egy fejezetcím Evelyn Christenson What Happens When Women Pray című könyvében, ami (angolul) ez volt: God never makes a mistake.

Őszintén szólva, amikor először olvastam őket, cinikus voltam. Elcsépeltnek és naivnak hangzottak. Öntelten feltételeztem, hogy a szerző nem sokat küzdött életében, különben nem tett volna ilyen merész állítást. Gondolkodásom szerint Isten jó és mindenható volt, de ha azt mondom, hogy soha nem követett el hibákat, akkor olyan átfogó következményei voltak, amelyek összeegyeztethetetlennek tűntek a világ hatalmas gonoszságával és szenvedésével. Christenson kijelentése annyira bosszantott, hogy kísértésbe estem abbahagyni az olvasást.

Ahogy a könyvét olvastam, éppen átéltem egy házassági válságot, miközben terhes voltam a legidősebb lányunkkal. Hálás voltam, hogy újra összehoztuk a házasságunkat, de azt mondani, hogy Isten nem hibázott, távolinak tűnt. Az életem sok területen már nehéz volt. Csecsemő koromban a kórházban laktam és azon kívül éltem. Az általános iskola során zaklattak. Nemrégiben három vetélést szenvedtem. Nehezen tudtam elképzelni, hogy Isten nem hibázott valahol a próbáim során.

A gyülekezetben egy vitát vezettem a könyvről és amikor a vita elkezdődött, mindenkinek ugyanaz volt a véleménye, mint aki engem letartóztatott: „Isten soha nem hibázik.” Néhányan határozottan nem értettek egyet. Ez feldühítette őket. „Természetesen nehéz dolgok történnek a világon – hangsúlyozták -, de nem szabad őket Istennek tulajdonítani.” Mások megosztották fájdalmas tapasztalataikat és veszteségüket.

Valahogy a Biblia figyelmes elolvasása után nem tudtam elvetni azt a gondolatot, hogy Isten soha nem hibázik. Valahogy a lelkem mélyén tudtam, hogy a szerző szavai összhangban vannak a Szentírással. Valahogy azt hittem, hogy ez az életet megváltoztató igazság. És így meghirdettem a meggyőződésemet a csoportnak, még akkor is, ha még nem értettem őket teljesen.

Ez a mondat alakította és alakította át az életemet, és sok viharban lehorgonyzott. Ragaszkodtam hozzá, amikor a polio utáni szindrómát diagnosztizálták nálam. És folyamatosan ismételgettem, miután az első férjem elhagyott minket.

Szükségem volt a bizonyosságra, hogy Isten velem van a próbáim során. A biztosíték arra, hogy még akkor is, amikor rémálmaim valóra váltak, Isten nem követett el hibát. Még a legféltettebb eredményeimet is felhasználná a javamra és a dicsőségére.

De most hálás vagyok, hogy ugyanaz az Isten, aki Evelyn Christensonnal együtt végigjárta életének különböző próbáit, és megtanította őt imádkozni, velem járt és tanított engem is.

Legfőképpen hálás vagyok, hogy tudom, hogy Jézus, aki meghalt, hogy éljünk, aki örök szeretettel szeret minket, és aki törődik életünk minden apró részletével, soha nem fog hibázni.